Barion Pixel

Fasírt tejmentesen és tojásmentesen

Szerző:

Tejmentes receptek, Tojásmentes, Összes recept, Húsétel

Adag: 1 sütőtepsinyi

Elkészítési idő: 1.5 órán belül

Nehézségi fok: egyszerű

Igazából hasonlít a kényelmeseknek kitalált fasírt sütéséhez, de még annál is kevesebb olajjal (így olajszaggal is) jár. Gyors, előre előkészíthető, tej- és tojásmentes, finom. Próbáljátok ki!

 

Hozzávalók

  • 60 dkg darált disznócomb
  • 1 közepes fej vöröshagyma (apróra vágva)
  • 2-3 gerezd fokhagyma (fokhagymanyomón áttörve)
  • só, bors, törött pirospaprika ízlés szerint
  • 2-3 szelet házi kenyér (de legalábbis tuti tejmentes)
  • tehetünk bele petrezselyemzöldet is, nem rontja el, sőt

 

Elkészítés

Kb. fél liter vízbe leáztatom a kenyeret, majd összegyúrom az összes többi hozzávalót. Végül hozzáadagolom az alaposan kinyomkodott kenyeret is, és mégegyszer átgyúrom. Innentől mehet a hűtőbe egy éjszakára, vagy akár süthetem is. Én a hűtőbe tettem, és másnap frissen sütöttem ki ebédre. Ehhez 3 falatnyi gombócokat formáztam, és egy sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam őket. Semmi hozzáadott olaj, sem zsír 🙂

200 fokra előmelegített sütőbe tolom, hőlégkeveréssel sütöm 15 percig. Ekkor megfordítom őket, és újabb 10-15 perc alatt szép aranybarnára sütöm. 

Ugye milyen egyszerű?

Jó étvágyat!


Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!