Barion Pixel

Hogyan készült? A konyhai fedőtartó

Szerző:

Hírek, események, Konyhai kütyük

Először is köszönjük szépen mindenkinek a – várakozásainkat jóval meghaladó :o) – figyelmet és érdeklődést. Ezért úgy gondoltuk, megosztjuk veletek, hogyan is jutottunk el idáig ezen a hosszú és rögös úton.

A konyhai fedőtartó ötlete már évekkel ezelőtt megfogalmazódott a férjem fejében. Nagyon sok együttgondolkodás, átvirrasztott éjszaka és beszélgetés, próbálkozás van benne. (Hát még az oltalom megszerzése, a pályázatok kutatása, megírása, a pénzügyi háttér és egyéb unalmas, macerás, lélekölő útvesztője…)


Volt úgy, hogy csak ültünk a konyhaasztal mellett, a kipakolt, különböző méretű, súlyú, formájú és anyagú fedő előtt, és gondolkodtunk. Hogy hogyan is lehetne megoldani a főzés közbeni tárolásukat úgy, hogy egy univerzális, a háztartásban előforduló minden fedőre alkalmazható megoldás legyen. 

Úgy, hogy közben nem szennyezem össze a környéket, se a falat.

Úgy, hogy a legkevesebb munkával hadrendbe állítható legyen, és ha a sors úgy hozza, hogy lekerül a falról, utána ne maradjanak éktelenkedő lyukak. 

Ahogy a kommentelőkben, úgy bennünk is felmerültek ezek a kérdések. A mi első gondolatunk is az volt, hogy rozsdamentes fémből legyen, viszont a gyártása és a lehetőségek sokkal korlátozottabbak, mint a fröccsöntött műanyagé. És nem utolsó sorban, ha piacra kerülne, sokkal drágább is. A tervezés korai szakaszában ezért kikértük szakértő eszközgyártó véleményét is, akinek ezúton is köszönjük a segítségét és iránymutatását. 

Én a háziasszonyok kismillió elvárását és a „kákán is csomót keres”-hozzáállásomat, férjem pedig a szakmai zsenijét adta hozzá. 


Így született meg ez a kis kütyü. Ami egyelőre még csak prototípus, és teszt állapotban van, de őszintén mondom: átment az eddigi összes tesztemen. Márpedig higgyétek el: nálam aztán nem könnyű csont nélkül venni az akadályokat :o)

A kivitelezése 3D nyomtatóval történt, ami így néz ki:

És ha már műanyag: Azt tudni kell, hogy a 3D nyomtatóban használt műanyag paraméterei nem egyeznek meg a fröccsöntött műanyagéval. Mint például a szilárdság és hőállóság, mivel ez nem egy teljesen tömör munkadarab. A belső szerkezete rácsos felépítésű, viszont az elvárt szilárdsági és hőállósági értékek felett van. A prototípus előtt az első próbadarabokkor (félkész darabok) teszteltük a szilárdságot: ez egy egyszerű súlyteszt volt. Egy akkora fém fedőt akasztottunk rá, hogy szerintem azt csak nagyüzemi körülmények között használják. Persze mint minden műanyagból készült eszköznek, ennek is megvan a szilárdsági határa.

Hőállóság: féltünk attól is, hogy a műanyag mennyire bírja majd a hőt. Teszteltük ezt is. Tésztát főztem, és a lobogva forró vízről levéve azonnal rátettem a fedőtartóra a fedőt, és mértünk. 73,0 °C látható a képen (mértünk 78,0 °C-ot is), és a műanyag simán bírta. De hogy teszteljük a tetejére rátettem egy másikat. Még mindig egyben van a prototípus

És mivel nagy felületen párolog, szinte azonnal esni kezd a hőmérséklete, így a tartó nincs kitéve hosszantartó hőhatásnak. Szóval ez a rész is átment a vizsgán :o)
Azt is kipróbáltuk, hogy végigfolyik-e a fedőre lecsapódó ételgőz a falon, tárolás közben (kevés undorítóbb dolgot tudok elképzelni, ezért ez az egyik fő kritériuma volt a tesztelésnek). Nyilván kell hozzá az, hogy a fedőt levéve a pára nagyját azonnal leöntöm (általában vissza az ételbe, hiszen kár lenne az illatos-ízes párát elveszíteni). Az a folyadék, ami ezután marad a fedőn, egyáltalán nem folyik sehová a tartóra helyezve sem, hanem szépen összegyűlik a fedőn. Különösen igaz ez peremes fedők esetében, de a perem nélküliek is állták a próbát.

Aztán a kis konyhákra is gondolva, nem akartuk, hogy a munkapultból vagy máshonnan vegyen el helyet a főzés közben pillanatnyilag feleslegessé váló fedő. Erre nyújt tökéletes megoldást, hogy a falra szerelhető (2 egészen kis csavar segítségével) a tartó, így egyáltalán nincs útban. 

Ez az egyik legnagyobb és legnehezebb fedőm: 29 cm átmérőjű, vastag hőálló üveg, peremes széllel. És a tartónak meg se kottyant 🙂

Szóval állíthatom, hogy ez a fedőtartó nem csak szép dísze lett a konyhámnak, hanem igazán praktikus megoldás is :o)



Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!