Szerző: Molnár-Keresztényi Brigitta

 

Adag: 5 főre

Elkészítési idő: 1.5 órán belül

Nehézségi fok: egyszerű

Kategóriák: Disznóságok, Húsétel, Receptek, Tojásmentes, Villámkaják,

Ahogy azt már írtam, a rizs egy igazán hálás köret. De nem feltétlenül kell a megszokott, unalmas köretként gondolni rá, darálthússal remek rakott étel válhat belőle.

Hozzávalók

– 3 dl rizs (“A”)
– 6 dl víz
– vegeta, bors
– 60 dkg darálthús (nem baj, ha egy kicsit zsírosabb, és nem csupa száraz hús)
– 1 nagyobb fej vöröshagyma
– egy vödör tejföl
– olaj

Elkészítés

A rizst kevés olajon folyamatos keverés közben megpirítom. 

Felöntöm kétszeres mennyiségű vízzel, ízesítem, és néha megkeverve addig főzöm, míg majdnem elfővi a levét. Ekkor lefedem, és hagyom kidurrogni a rizsszemeket. 

Közben apróra vágom a vöröshagymát, sózom, és kevés olajon megfonnyasztom. 

Ráteszem a darálthúst, sózom, borsozom, és kevergetés közben puhára főzöm. 

Előkészítek egy jó nagy jénait, és elkezdek rétegezni: alulra egy adag hús, rá a rizs, és utána a tejföl. 

Ha szükséges, a rizs szintjét kicsit lehet vegetázni. A rétegek így követik egymást, tejföllel zárul az emelet. 

Fedő alatt 200 fokra előmelegített sütőbe teszem, és kb. 20 perc alatt összesütöm. Ha ügyesen tudom kiszedni, a rétegek szépen elkülönülnek egymástól, és látványosan mutatnak a tányéron :o)