Barion Pixel

Tarhonya

Szerző:

Összes recept, Főzelékek, köretek

Adag: 3 személyre

Elkészítési idő: 30 percen belül

Nehézségi fok: egyszerű

A legegyszerűbben elkészíthető köret a rizs – gyorsan elkészül, sokféleképpen ízesíthető, és laktató is. De kb. ugyanennyi idő alatt elkészül a tarhonya is, érdemes néha lecserélni a rizst rá: akár pörköltekhez, akár frissen sült húsokhoz kiváló köretet kapunk.

 

Hozzávalók

  • 0,5 dl olaj
  • 1 bögre (3 dl) tarhonya
  • 3 bögre víz
  • 1 kávéskanál (fokhagymás) só
  • Kevés bors
  • 0,5 kávéskanál majoranna
  • 0,5 kávéskanál oregánó

 

Elkészítés

Az olajat egy magas edényben elkezdem hevíteni, majd ráöntöm a tarhonyát. Állandó kevergetés közben addig pirítom, amíg szép aranybarna színe lesz.

Ekkor ráöntöm a víz 2/3-át, ízesítem, majd időnként megkevergetve közepes lángon főzöm.

Amikor már majdnem elfőtte a levét, pár szemet megkóstolok: ha már nem roppan a fogam alatt, elzárom, lefedem, és 10 percig hagyom pihenni tálalás előtt. Ha még kissé ropognak a szemek, pótolom a vizet, és újra kóstolom. A végeredmény egy pergős szemű, aranybarna köret lesz

Bármilyen pörkölt mellé kiváló, de sült húsokkal is remekül passzol, például ehhez a sült csirkecombhoz.

 



Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!