Barion Pixel

Tojásleves vagy köménymagos leves

Szerző:

Tejmentes receptek, Villámétkek, Összes recept, Levesek

Adag: 3 főre

Elkészítési idő: 30 percen belül

Nehézségi fok: egyszerű

Habár nagyon szeretem ezt a könnyen és gyorsan elkészíthető – ámbár mutatósnak éppen nem mondható – levest, eddig még soha nem készítettem. Ezért amikor kislányom előállt a kéréssel, hogy ezt főzzek, édesanyámtól kértem telefonos segítséget, így hiba nélkül készítettem el életem első – de biztosan nem utolsó – tojáslevesét.

 

Hozzávalók

  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • kevés olaj
  • 5 tojás
  • 1 liter víz
  • só, bors, kömény (lehet egész is, én őröltet használtam)
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 kávéskanál őrölt pirospaprika

 

Elkészítés

A vöröshagymát apró kockára vágom, és az olajon puhára dinsztelem. Már itt lehet sózni, hamarabb megpuhul a hagyma. 

Közben a tojásokat egyesével feltöröm

Egy villával (vagy ha van ilyen kicsi kézihabverő, akkor azzal) jól összekeverem. 

Amikor a hagyma már puha, hozzáadom a lisztet, és alaposan elkeverem. 

Ezután ízesítem még sóval, borssal, pirospaprikával, kevés őrölt köménnyel

Felöntöm a vízzel, és legalább 10 percig még rotyogtatom.

Végül állandó kevergetés közben hozzácsorgatom a felvert tojásokat is, és még 5 percig hagyom rotyogni. 

Még melegen tálalom, de egy napos állás után is ugyanolyan finom 🙂

 



Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!