Barion Pixel

Vegyeslisztes kenyér

Szerző:

Kelt tészták, Tejmentes receptek, Tojásmentes, Kenyérfélék, Összes recept

Adag: kb 70 dkg-os kenyér

Elkészítési idő: csak ha nagyon ráérsz

Nehézségi fok: gyakorlatot igényel

Tudom, tudom, kenyérrel már Dunát lehet nálam rekeszteni, de ez egy hirtelen felindulásból összedobott kenyérke volt, és minden várakozásomat abszolút felülmúlta, így igyekszem megörökíteni a receptet.

 

Hozzávalók

  • 40 dkg BL55 liszt
  • 10 dkg liszt vegyesen teljes kiőrlésű tönköly és graham lisztből
  • 3,5 dl víz
  • 1 evőkanál só
  • 2 evőkanál olaj
  • 2 evőkanál burgonyapehely (elhagyható vagy egy kisebb főtt burgonyával helyettesíthető)
  • 2,5 dkg élesztő

 

Elkészítés

Minden száraz hozzávalót belemérek a dagasztótálba, az élesztőt nem futtatom fel, azt is csak belemorzsolom. Belemérem az olajat és 3 dl vizet, a többit akkor, ha úgy látom, hogy a tészta még igényli (a tk és graham liszt miatt több vizet igényel, mint a sima fehérlisztes kenyerek).
Jó 10 percig dagasztja a gép, majd 40 percre félre teszem meleg helyre, kelni. Ekkor a formába beleteszek egy tiszta konyharuhát, kevés mozdulattal megformázom a kenyeret, vigyázva, hogy a buborékok túléljék a műveletet. Az aljával felfelé teszem a formába, hiszen amikor a forró lapra borítom, ez kerül alulra. Meglisztezem a tészta tetejét, és betakargatom a konyharuha lelógó széleivel. 

 

Újabb 40 percet pihen, ekkor előmelegítem a sütőt 210 fokra, és bent hagyom a tepsit is, amin sütni fogok. 

 

 

A sütő aljába is bekészítek egy edényt, ebbe forró vizet fogok önteni. 
Amikor a sütő forró, belöttyintem a vizet az alsó edénybe, a kenyeret ráfordítom a tepsire, gyors mozdulatokkal bevágom a tetejét, és tolom is vissza. 30 percig sül így, majd az utolsó 15 percre kiveszem az alsó, vizes edényt, és úgy sütöm tovább. 

 

Amikor kiveszem, az alját megkopogtatom, és szép, tömör hangot kell hallani. Meg lehet próbálni, hogy teljes kihűlésig várunk a megvágással, nekem nem ment 🙂

 



Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!