Barion Pixel

Szalagos fánk tejmentesen

A fánk elkészítése nem igényel több évtizednyi gyakorlatot, könnyen és egyszerűen is az asztalra lehet varázsolni, ráadásul tejmentesen is. Mutatom, hogyan.

Tejszínes grillgombás tészta

Habár én magam nem szeretem a gombát, a családban az egyik nagy kedvenc. Így viszonylag gyakran is kerül az asztalra, most épp egy tésztaétel formájában.

Új segítségem a konyhában

Sokszor kevés két kéz főzés közben? Nincs hely, ahová biztonságban letehetnéd a fedőt, amíg ízesítesz, kóstolsz vagy alapanyagot teszel az ételbe? Itt a megoldás!

Hibrid kenyér

Olyan, mint az okos lány a mesében: hozott is, meg nem is. Ez a kenyér ugyanis kovászos is, meg nem is, élesztős is, meg nem is.

Fertőzök erősen :)

5 éves kislányom maga készítette el a reggelijét. Amit persze le is kellett fotózni, csak már későn jutott eszébe 🙂

Palacsinta tejmentesen

Ki ne szeretné a palacsintát? Hiszen pillanatok alatt elkészül, és millióféleképpen variálható. Ennek a verziónak a különlegessége, hogy még tejmentes is 🙂

error: A tartalom védett!!