Barion Pixel

Öregtészta

Szerző:

Kelt tészták, Tejmentes receptek, Tojásmentes, Kenyérfélék, Összes recept

Adag: 4 kenyérhez való alapanyag

Elkészítési idő: 30 percen belül

Nehézségi fok: egyszerű

Az öregtészta (vagy másnéven előtészta) nem más, mint egy kis darab lecsippentett tészta, amit a begyúrt kenyérből leválasztunk, és a következőhöz felhasználunk, hogy az élesztő mennyiségét csökkentsük. Vagy ha ezt éppen nem tettük meg, elkészíthetjük magát a tésztát is, amit a következő kenyerekhez használunk fel. Pár perc munka, utána az élesztőé a főszerep!

Természetesen ezt is Limarától tanultam (ahogy kismillió egyéb házipék is), és csak azért örökítem meg itt is az öregtészta receptjét, hogy nekem is meglegyen.

 

Hozzávalók

  • 50 dkg liszt (BL55)
  • 3 dl víz
  • fél teáskanál só
  • 1 dkg élesztő

 

Elkészítés

Kimérem a hozzávalókat. 

Dagasztógéppel alaposan összedagasztom, majd kézzel is kerekítek rajta egyet. 

Majd folpakkal lefedve egy fedeles jénaiba teszem, legalább 4-5 órára, a konyhapultra.   

Ez alatt az idő alatt jól megkel, majd elkezd összeesni. 

Az idő leteltével mehet be a hűtőbe, és remek alapul szolgál kenyerek, kiflik, zsemlék és egyéb finomságokhoz. Ekkora adagból kb. 80 dkg tészta lesz, ami 3 nagyobb vagy 4 kisebb adagot jelent. 7-10 napot bír ki hűtőben, de kisebb adagokra osztva fagyasztható is.



Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!