Barion Pixel

Veteményes – álom vagy rémálom?

Szerző:

Zöldségeket beszélek, Hírek, események, Összes recept, Trükkök és praktikák, Kertészkedünk

Gyerekként volt nekünk egy zsebkendőnyi kertecskénk a ház mellett, amibe minden évben vetettek el a szüleim ezt-azt: sárgarépát, borsót, újhagymát, miegyebet, paprika és paradicsom palántát ültettek. Természetesen a veteményes gondozásába bennünket, húgomat és engem is bevontak. Részt vettünk a palántázásban, egyelésben, gazolásban, locsolásban és persze a szedésben is.

Palántázás gyerekfejjel – ahogy én láttam

Mindezt én gyerekfejjel, akkor és ott nagyon utáltam. Miért kell nekem reggel és este locsolnom? Meg odafigyelni a csapásra, és nem csak úgy berohanni a sorba? Óvatosan leszedni a paradicsomot, nem letörni az egész ágat? Nem láttam a szépségét az egész tevékenységnek, csak a macerát és munkát vele. Hiszen mennyivel egyszerűbb a hűtőből kivenni a boltban megvett paprikát, mint evés előtt még lemenni a kertbe, és leszedni ugyanazt.

Nem éreztem a különbséget a zamatos, friss, illatos-ízes házi termés és a bolti zöldség között. Mert nem értem rá odafigyelni erre, el voltam foglalva gyermeki mohóságommal és hedonizmusommal.

Aztán elkerültem otthonról, és lehetőségem sem volt kertészkedésre. Őszintén szólva cseppet sem hiányzott. Kényelmes volt a szupermarketben megvenni egy helyen mindent, nem törődtem azzal, hogy honnan származik, min ment át, mire az asztalomra, tányéromra került.

Anyai ösztön

Egészen addig, míg magam is édesanya lettem. Akkor nagyot fordult velem a világ, és eszembe jutottak az otthon tanultak. Azóta sokkal jobban odafigyelek, hogy mit eszünk, és főleg hogy mit adok a gyerekeimnek. Azóta szívesen megyek piacra, és keresem is a lehetőséget a környezetemben, hogy házi, termelői termékeket vásároljak és fogyasszunk.

És tudjátok mit? Elkezdett hiányozni a veteményes. Ahogy cseperednek a gyerekeink, egyre erősebb az igény bennem, hogy átadjam azt a tudást, a természet szeretetét, a zöldségek és gyümölcsök iránti tiszteletet, amit én is kaptam útravalóul a szüleimtől. Ezért is kezdtem el a gyerekekkel tavaly a mikrozöldek nevelését. Hogy lássák kicsiben az egész folyamatot: hogyan lesz gondos ápolással az apró magból növény. Hogy lássák, értsék, érezzék az egésznek a varázsát. Mert bizony van neki.

Palántázás – így látom a saját gyerekeimnél

Látom, ahogy napról napra figyelik a kis hajtásokat, mikor melyik mekkorát nő, mikor lesz ehető, és hogy milyen zsenge, finom, egészséges lesz vele, általa az ételünk. Épp ezért vágtunk bele most a saját veteményes projektbe. Kihasználva a tegnapi gyönyörű időt, együtt kertészkedtünk. Én felforgattam a talajt, csapásokat tapostam benne, hogy tudják, hová léphetnek a kis lábacskáikkal.

Meghúztam az árkot a magoknak, ők pedig a duggatóval szúrtak mélyedéseket, gondos odafigyeléssel.

Cseppnyi ujjaikkal elszórták a magokat, elültették a dughagymát, és finoman betakarták őket földdel.

Lelkesen locsolgatták kis kannáikkal, és még pár jó szót is szóltak hozzájuk. Amíg a képeket csináltam, megálltam mellettük. Könnybe lábadt a szemem, ahogy láttam lelkesedésüket és örömüket, hogy részt vehetnek az alkotásban. Hogy mennyire élvezik az egészet.

Fertőzés, de a jóféléből

És akkor úgy éreztem, hogy igen, ezt most jól csináltam. Megfertőztem őket azzal a gondolkodásmóddal, azzal a szeretettel, amivel annak idején engem is az én szüleim. Akiknek soha nem mondtam, hogy mennyire hálás vagyok nekik mindezért. Pedig tudniuk kell nekik is, hogy termékeny talajba hullott az a mag, amit ők vetettek el harminc évvel ezelőtt. És csak bízni tudok abban, hogy az általam szórt mag is kihajt, és az én gyerekeimnek is természetes lesz mindez. És hogy egyszer ők is továbbadják majd. Mert ennek van értelme.

Köszönöm, édesanya és édesapa, mindent köszönök!



Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!