Szerző: Molnár-Keresztényi Brigitta

 

Adag: 6-8 db

Elkészítési idő: csak ha nagyon ráérsz

Nehézségi fok: haladóknak

Kategóriák: Édes vétkek, Kelt tészta, Receptek, Tojásos ételek,

Komolyan mondom, hogy nem teljesen százas az, aki 35 fokban még nekiáll sütni. Hiteles a megállapításom, mert én is ezek közé az elvetemültek közé tartozom…. :o)

Már hetek óta szemezek Limara kürtőskalácsával, és ma reggel végre elkapott a gépszíj, nekiálltam, és megcsináltam. 
Előkészületekből annyit igényelt, hogy 2 vékony lécet vastagon befedtem alufóliával, valamint 2-2 darab wc papír gurigát egymásba szorítottam (az egyik végét egy kicsit behajtottam, hogy beleférjen a másikba), és ezt is alaposan bealufóliáztam.

Hozzávalók

– 50 dkg liszt (BL55) – nekem túl lágy lett így a tészta, így még valamennyit tettem hozzá
– 1 kávéskanál só
– 3 evőkanál cukor
– 1 tojás
– 3 dl tej
– 2 dkg élesztő
– 5+5 dkg olvasztott vaj

Elkészítés

Mindent úgy csináltam, ahogy Limaránál olvastam: felfuttattam az élesztőt a tej egy részével, amit megcukroztam, az összes többi hozzávalót kimértem addig, kivéve a vajat.
Amikor az élesztő felfutott, összedolgoztam a tésztát, pár perc után hozzáadtam az 5 dkg olvasztott vajat is, és még pár percig dagasztottam.
Ezután félretettem egy órára pihenni.

Közben elkészítettem a formákat, előkészítettem a sima és a fahéjas cukrot, és megolvasztottam a másik 5 dkg vajat.

A kidolgozásnál tértem el a recepttől: kivettem a tésztából egy nagy maroknyit, és hosszú hengerré formáztam. 

Ezután egy ecsettel megvajaztam a formát, és rátekertem a tésztát (a két végét a tészta alá nyomkodtam, hogy ne csússzon le a formáról). Nem kell, hogy fedjék egymást a hurkok, mert amikor körbeértem a tésztával, kicsit megnyomkodom, hogy laposabb és szorosabb legyen. Ekkor ismét megkenem vékonyan vajjal, és megforgatom kristálycukorban.

Ezután ráhúzom a kalácsokat a lécekre.

Közben grill fokozaton előmelegítem a sütőt. A legalsó rácsra teszek egy tepsit (erre potyogjon a lehulló cukor, ne a sütőbe), a sínekre keresztbe a középső rács helyére pedig a két lécet, amikre ráhúztam a formákat. 

Folyamatos ellenőrzés mellett időnként megforgatom (nagyon óvatosan, mert forró, és a grill is könnyen éget!), és amikor a kellő színt eléri, kiveszem, és megforgatom fahéjas (kókuszos/vaníliás/diós/akármilyenes) cukorban, és kb. egy perc várakozás után már le is tudom venni a formáról.

 

Tipp: akkor érdemes betenni a sütőbe, amikor már tényleg maxon megy a grill, mert ha még csak melegszik, az amúgy is puha tészta ellágyul, és lefolyik a formáról.
Mivel a kürtős kalács frissen a legfinomabb, ezért ha nem sütjük ki az összeset egyszerre, akkor a tészta hűtőben pár napig eláll lefedett edényben. Sütés előtt szobahőmérsékletre kell melegednie.

Legközelebb annyit fogok finomítani, hogy nem ilyen melegben állok neki (túlságosan lágy volt a tészta), vagy eleve nem kürtős formára csinálom, hanem kis szeleteket vágok, és úgy sütöm ki. Itt megtalálod a fázisfotókat hozzá.