Barion Pixel

Cukkinikrémleves

Szerző:

Tejmentes receptek, Tojásmentes, Zöldségeket beszélek, Összes recept, Cukkini, Levesek

Adag: 4 személyre

Elkészítési idő: 30 percen belül

Nehézségi fok: egyszerű

Ha már javában tart a cukkini szezon, nagy kár lenne kihagyni egy finom cukkinikrémlevest. Frissen melegen is fogyasztható, hidegen pedig igazán kellemes frissítő nyári finomság.

 

Hozzávalók

  • 50 dkg cukkini
  • 1 közepes fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • Kevés olaj
  • 7 dl húsleves alaplé (vagy víz ételízesítővel)
  • Ízlés szerint só, bors
  • 10 dkg (vegán) tejföl
  • 2 púpos evőkanál liszt
  • 3 dl víz

 

Elkészítés

A vöröshagymát kockára vágom, és a zsiradékon (ami lehet akár zsír is) kevés sóval üvegesre párolom.

Csak ekkor adom hozzá a felkockázott fokhagymát (nem kell túl apróra vágni egyiket sem, mert úgyis turmixoljuk, de sokkal jobban kijönnek az ízek, illatok, ha nem egészben teszem a levesbe), és újabb 2 perc alatt összepirítom. Csak ezután adom hozzá a kb. falatnyira vágott cukkinit (amit előtte természetesen alaposan megmostam, és mindkét végét levágtam), felöntöm az alaplével (ha ez nincs kéznél, lehet víz is ételízesítővel, vagy akár vegetával is), sóval-borssal ízesítem, és 10 perc alatt puhára főzöm.

Ekkor óvatosan botmixerrel leturmixolom (vigyázat, forró!), felöntöm a maradék vízzel és visszateszem a tűzre.

A tejfölben a lisztet egy kézi habverővel elkeverem, és 2 merőkanálnyit a levesből szép lassan, folyamatos keverés közben hozzákeverek. Ezt az egészet óvatosan visszacsorgatom a levesbe, jól elkeverem benne, rottyantok rajta még egyet, és ha elég sűrű és ízes is, zárom is el és tálalom.

TIPP

  • Tálalható levesgyönggyel is, de én jobban szeretem pirított kenyérkockával
  • Kevés reszelt sajt vagy ropogósra pirított húsos szalonna is remekül fel tudja dobni
  • a cukkini tócsnit próbáltad már?

 



Ha tetszett ez a bejegyzés és megosztod, köszönöm.

Nézd meg további receptjeimet, biztosan találsz még a fogad alá valót közöttük!

Gyorsan értesülhetsz a blog bejegyzéseimről, tippekről és újdonságokról a Degeszpocak Facebook oldalán amit itt találsz, vagy kérdezz-csevegj velünk a Facebook csoportunkban is, amit itt érsz el.  Gyere és csatlakozz hozzánk egy kattintással!

Instagram: https://www.instagram.com/degeszpocak/



error: A tartalom védett!!